Az utolsó darab konfetti darabkákat szedegettem ki barna tincseim közül, miközben mereven bámultam az asztalon vigyorgó képet családomról. Egy halk sóhajt eresztettem ki fogaim között, majd körbenéztem az üres irodai szobában. Az asztal egész területét papírhalmazok foglalták el, a növények folyadékért üvöltöztek a sarkokban, viszont megnyugvást keltett az egyetlen pislákoló éjjeli lámpa előttem. Rajtam kívül egy ártatlan lélek sem tartózkodott már a fenti szegletben, mindenki lent ünnepelte az idei széria nyertesét, a tehetségkutató legfiatalabb versenyzőjét, Tóth Andreát. Bármennyire is szerettem volna gratulálni neki, nem voltam képes rá. Megakartam szabadulni a verseny által szerzett terhektől, csak egy frissítő és forró fürdőre vágytam.
A legfelső fiókot is kulcsra zártam, összeszedtem a maradék cuccaimat, majd sötétségre borítottam a hétfőn még munkára váró termet. Lassú, de annál hosszabb léptekkel haladtam el a folyosókon, amelyeken szintén homályosság uralkodott. Más számára biztos ijesztő lenne ez a környezet, de engem megkönnyebbültséggel telített meg a tudat, hogy magam lehetek. Lomhán a lift falának döntöttem hátamat, mire a hideg fém irritálni kezdte bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Erősen koncentrálva bámultam a szintet jelző táblát, amin hamar megjelent az földszintre utaló betű. Annak területére érve rögvest megcsapott a nyüzsgés áradata, és a megannyi ember izgatott hangulata.
- Elmentem. - suttogtam elhaló hangon a volt versenyzőket őrző biztonsági emberünknek, akit ezáltal a barátomnak is nevezhetek. Egy lágy puszit nyomott homlokomra, majd megkaptam a szokásos 'Vigyázz magadra, hétfőn találkozunk' szöveget tőle. Egy bólintással válaszoltam szavaira, majd szó nélkül hátat fordítottam, és igyekeztem megközelíteni a kijárathoz vezető utat.
A hely meg volt telve újságírókkal, sajtósokkal, családtagokkal, baráttagokkal és nem utolsó sorban az itt dolgozó emberekkel, beleértve a tizenkét döntőst is. Minden a feje tetejére volt fordulva, hiszen minden a végkifejletről szólt. Meg se fordult a fejemben, hogy átkutassam tekintetemmel a helyet, hiszen nagy az esélye, hogy ez esetben az én elmémben is felboruljon a rendszer.
A csípős levegő minden egyes porcikámat azonnal átjárta, amint a szabadba léptem. Beszívtam annak üdítő illatát, majd mélyen kifújtam magamból azt. December közepe volt, hamarosan karácsony, az épületek díszekbe öltözve sorakoztak egymás mellett, a lehető legtöbb színes fényekkel ellátva. Ez a tudat, eddig minden évben boldogsággal töltött meg, most azonban üresnek érzem magam legbelül, ami szinte már kong az életemben. Vártam, hogy kicsorduljon az a bizonyos könnycsepp szemem sarkából, de annak még csak nedves nyoma sem érintette arcomat. Remek, már a sírás sem megy.
- Hé. - kocogtatta meg a vállamat egy ismerős férfi kéz, mire riadtan fordultam irányába. - Jól vagy? - kérdezte aggodalommal az arcán, ami rekedtes hangján is ugyanúgy érezhető volt. Egy erőltetett mosolyra húztam számat, majd igyekeztem a lehető legjobb formámat hozni előtte, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- Persze. - hazudtam neki. - Miért? - érdeklődtem tőle, ami sokkal inkább puhatolózás volt, úgy tűnt, mintha sejtene valamit. Semmit tudóan megrázta hajkoronáját, majd az egyik dohányzóba invitált. Háttal által a civilizációnak, fekete kabátom pedig testem legtöbb részét eltakarta, így láthatatlanná válva a kíváncsiskodó pillantásoknak.
- Záróbuli? - folytatta a beszélgetést egyszerűen, azonban szavait nehezen tudtam kivenni, miközben cigarettájára gyújtott rá. Anélkül, hogy rám pillantana, felém nyújtotta dobozát, ő pedig tüdőbe hatóan szívta be sajátjának nikotin tartalmát.
- Nincs kedvem. - vallottam be neki őszintén, mire gúnyosan felnevetett. - Fáradt is vagyok. - magyarázkodtam tovább neki, neki pedig megjelent szemeiben az a határozott csillogás.
- Ugyan. - rázta meg a fejét. - Az utolsó buli. -győzködött. - Ott kell lenned. - nyugtázta el ennyivel, mire akaratlanul is elmosolyodtam. - Ha szeretnéd, talán lehetsz velem is. - nevetett fel.
- Egy este Teremy Kristóffal. - mentem bele játékába, és egy lépést közelítettem felé. - Elég csábító. - simogattam meg felső karját, mire beleremegett érintésébe, én pedig ijedten rántottam el ujjaimat tőle, majd visszasomfordáltam eredeti helyemre. - Sajnálom, de inkább most kihagynám. - húztam el a számat kelletlenül, mivel eszem ágában sem állt elmenni a bulira. Akármennyire is inkább a stábnak szól, nem látom értelmét annak, hogy én is ott legyek.
- Ahogy érzed. - váltott hangnemet iramos tempóban, elnyomta csikkjét, és szó nélkül magamra hagyott.
Némaság uralkodott a kerület magasabb területén, ami a szobámból nyíló erkélyt jelentette. A város fényeit csodáltam, a boros üveg tartalma pedig egyre jobban fogyott a kezemben. Már észre se vettem, hogy a másodikat bontottam fel, üdítőként folyt le torkomon. Hamar extázisra hasonlító hangulatba estem, minden bosszantó dolog kitörlődött az elmémből, nem gondoltam másra, csak a hordozható hangszórómon üvöltő Tori Kelly szavaira, az All in my head című dalában. Teljes mértékben igaznak éreztem a jelenlegi helyzetemben, minden sorával azonosulni tudtam, mintha rólam írta volna.
- Mondjad. - szóltam bele durván a telefonba, miután a harmadik próbálkozásra sem adta fel az illető, aki nem más volt, mint a legjobb barátom.
- Kicsipóniiiii! - harsogta a vonal túlsó oldalán, ami örömmel telített el, tudtam, hogy ő sem az első poharát tekeri ujjai köré. - Most azonnal hívok neked egy taxit, és idejössz. - parancsolta, ellentmondást nem tűrően, mire hangosan felnevettem.
- De kedves vagy. - ironizáltam kacagva, ugyanis tudtam, hogy ügyes taxi rendszert dolgozott ki, így csupán egy telefonhívásba kerül a szolgálat, semmi egyébbe.
- Csak a Wunder! - kiáltotta jókedvűen, mire szó szerint kirepültem ültemből. - Na benne vagy? - kérdezte, mire beharaptam alsó ajkamat gondolkozás közben. - Szuper, a hallgatás beleegyezés, öltözz fel. - utasított, majd azon nyomban véget vetett a vonalnak.
Lemondóan megráztam fejemet, majd rögvest a gardróbom felé vettem az irányt. Egy fekete kivágott hátuljú, rövidebb koktélruhára esett a választásom, ami megfelelő módon simult testemhez. Mellé egy feketén csillogó magassarkút választottam, majd a csakugyan fekete bőrkabátom is helyet kapott a szerelésemben. Magamra vittem egy erősebb, füstös szemhéjfestéket, ajkaimat pedig vérvörös rúzzsal húztam végig. Semmi nem számított ezekben az órákban, csak jól akartam érezni magam. Ha jobban belegondolok, a céljaim között szerepelt az is, hogy féltékennyé tegyek egy bizonyos személyt. Azt akartam, hogy legalább egy kicsit annyira szenvedjen, mint én teszem. Mire lecammogtam a lépcsőkön, és a kapu térségét is elhagytam, a sofőröm már a parkolóban várt. Gyorsan bepötyögtem neki a címet, majd az üvegablakon kibámulva vártam, hogy a helyszínre érkezzek. Nem kellett sokat várnom, kisvártatva meg is jelent előttem a Platz feliratú bár épülete. Megköszöntem a fuvart, majd csatlakoztam egy kisebb tömeghez, akik kint várakoztak.
- Ahhh! - fogott körbe hátulról egy test, ami feszesen hátamnak nyomta saját felépítését. Erősen megszorította combjaimat, majd nyakamba temette fejét.
- Szállj le rólam, te barom. - hámoztam le magamról Ya Ou kezeit, majd játékosan egy kisebb pofont adtam orcájára.
- Úgy sem tudsz nekem ellenállni. - közelített felém, szemei kacéran ragyogtak, ajkait pedig csábítóan beharapta, mire én nevetőgörcsben törtem ki.
- Ki tudna egy ilyen cuki pofának. - fogtam kezeim közé arcát, mintha éppen megcsókolni készülnék. - Ja várjunk csak, nekem megy. - löktem el erőteljesen, amire grimaszolni kezdett. - Na menj, keress valakit te vad csődör. - paskoltam meg vállait, mire karon ragadott és a belső helyiség felé húzott. Azonnal a pultot céloztuk meg, és két kör tequila-t kértünk ki magunknak. Rövid időn belül szervezetünkbe borítottuk, majd ismerős arcok után kutattunk.
Pillanatok alatt megtaláltam azt, akit kerestem. Felettem állt, a korlátnak támaszkodott, miközben tengerkék íriszeivel engem fürkészett, éreztem, amint szikrázik a levegő ilyen távolságban is. Biztatóan felé mosolyogtam, ő pedig biccentett fejével, majd elindult a kijárat felé vezető lépcsőfokokon. Valami azt súgta, hogy követnem kell őt, és hallgattam rá. Lassú léptekkel igyekeztem kikerülni az engem körbevevő embereket, anélkül, hogy szem elől veszteném őt. Anélkül, hogy hátranézett volna, sétált előre, biztos vagyok benne, hogy előtte lebegett az úti cél, és azt is tudta, hogy szorosan mögötte járok.
Szaladni kezdtem felé. Mérhetetlen boldogság öntötte el a testemet, miközben mosolygó alakját bámultam. Nem mozdult, szinte még csak nem is lélegzett, mintha megdermedt volna álltában. Egy pillanatra sem lassítottam le, még sem kerültem közelebb. Ezek ellenére nem adtam fel, tovább harcoltam azért, hogy legyőzzem a köztünk lévő távolságot. Azonban nem ez volt az elszakító akadály, hanem a magam köré húzott láthatatlan fal, amit képtelen voltam ledönteni saját erőmből...
Zihálva riadtam fel álmomból a kanapén összekuporodva, a pléd gyűrötten hevert lábaim között, míg kezemben egy üveg bor lengedezett. Az utolsó emlékem a mai napról, ahogyan a székházból hazafele egy éjjeli boltban megpihenve fizettem ki a vörös ital árát, majd hazafele jövet már félig üresen szorongattam ujjaim között. Remek. Sikerült egymagamban becsiccsentenem.
Lassan és nagy nehezen feltápászkodtam helyemről, hogy a fürdőbe cammoghassak. Rögtön megengedtem a forró vizet, ami azon nyomban zubogni kezdett a fehér kádba. Némi habfürdőt is csempésztem bele, hogy a kellemes vanília illattal ellátott habok mögött kényeztethessem magam. Sebtében lekapkodtam magamról azt a pár ruhadarabot is, ami még rajtam maradt, majd az égető folyadékba vetettem magam. Fejemet a támlának döntve hagytam, hogy elvarázsoljon üdítő hatása, amivel kiszellőztethetem elmémet. Másrészről odabent valami kongani kezdett, akárcsak ha egy hullámvasút játékát élvezném. Talán nem a meleg víz a legjobb az alkoholra.
Órákig mozdulatlanul üldögéltem a teli kádban, épphogy csak néha engedtem rá még többet. Egyedül voltam, amit most kifejezetten élveztem. Főképpen, hogy se Bianka, se Zsófi nem dörömböl az ajtón, hogy régen lejárt a két órám. Köztudott, hogy huzamos ideig képes vagyok igénybe venni a fürdőhelyiséget.
- Mondjad. - szóltam bele durván a telefonba, miután a harmadik próbálkozásra sem adta fel az illető, aki nem más volt, mint a legjobb barátom. Kissé, mintha Deja Vu érzésem lenne.
A legfelső fiókot is kulcsra zártam, összeszedtem a maradék cuccaimat, majd sötétségre borítottam a hétfőn még munkára váró termet. Lassú, de annál hosszabb léptekkel haladtam el a folyosókon, amelyeken szintén homályosság uralkodott. Más számára biztos ijesztő lenne ez a környezet, de engem megkönnyebbültséggel telített meg a tudat, hogy magam lehetek. Lomhán a lift falának döntöttem hátamat, mire a hideg fém irritálni kezdte bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Erősen koncentrálva bámultam a szintet jelző táblát, amin hamar megjelent az földszintre utaló betű. Annak területére érve rögvest megcsapott a nyüzsgés áradata, és a megannyi ember izgatott hangulata.
- Elmentem. - suttogtam elhaló hangon a volt versenyzőket őrző biztonsági emberünknek, akit ezáltal a barátomnak is nevezhetek. Egy lágy puszit nyomott homlokomra, majd megkaptam a szokásos 'Vigyázz magadra, hétfőn találkozunk' szöveget tőle. Egy bólintással válaszoltam szavaira, majd szó nélkül hátat fordítottam, és igyekeztem megközelíteni a kijárathoz vezető utat.
A hely meg volt telve újságírókkal, sajtósokkal, családtagokkal, baráttagokkal és nem utolsó sorban az itt dolgozó emberekkel, beleértve a tizenkét döntőst is. Minden a feje tetejére volt fordulva, hiszen minden a végkifejletről szólt. Meg se fordult a fejemben, hogy átkutassam tekintetemmel a helyet, hiszen nagy az esélye, hogy ez esetben az én elmémben is felboruljon a rendszer.
A csípős levegő minden egyes porcikámat azonnal átjárta, amint a szabadba léptem. Beszívtam annak üdítő illatát, majd mélyen kifújtam magamból azt. December közepe volt, hamarosan karácsony, az épületek díszekbe öltözve sorakoztak egymás mellett, a lehető legtöbb színes fényekkel ellátva. Ez a tudat, eddig minden évben boldogsággal töltött meg, most azonban üresnek érzem magam legbelül, ami szinte már kong az életemben. Vártam, hogy kicsorduljon az a bizonyos könnycsepp szemem sarkából, de annak még csak nedves nyoma sem érintette arcomat. Remek, már a sírás sem megy.
- Hé. - kocogtatta meg a vállamat egy ismerős férfi kéz, mire riadtan fordultam irányába. - Jól vagy? - kérdezte aggodalommal az arcán, ami rekedtes hangján is ugyanúgy érezhető volt. Egy erőltetett mosolyra húztam számat, majd igyekeztem a lehető legjobb formámat hozni előtte, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- Persze. - hazudtam neki. - Miért? - érdeklődtem tőle, ami sokkal inkább puhatolózás volt, úgy tűnt, mintha sejtene valamit. Semmit tudóan megrázta hajkoronáját, majd az egyik dohányzóba invitált. Háttal által a civilizációnak, fekete kabátom pedig testem legtöbb részét eltakarta, így láthatatlanná válva a kíváncsiskodó pillantásoknak.
- Záróbuli? - folytatta a beszélgetést egyszerűen, azonban szavait nehezen tudtam kivenni, miközben cigarettájára gyújtott rá. Anélkül, hogy rám pillantana, felém nyújtotta dobozát, ő pedig tüdőbe hatóan szívta be sajátjának nikotin tartalmát.
- Nincs kedvem. - vallottam be neki őszintén, mire gúnyosan felnevetett. - Fáradt is vagyok. - magyarázkodtam tovább neki, neki pedig megjelent szemeiben az a határozott csillogás.
- Ugyan. - rázta meg a fejét. - Az utolsó buli. -győzködött. - Ott kell lenned. - nyugtázta el ennyivel, mire akaratlanul is elmosolyodtam. - Ha szeretnéd, talán lehetsz velem is. - nevetett fel.
- Egy este Teremy Kristóffal. - mentem bele játékába, és egy lépést közelítettem felé. - Elég csábító. - simogattam meg felső karját, mire beleremegett érintésébe, én pedig ijedten rántottam el ujjaimat tőle, majd visszasomfordáltam eredeti helyemre. - Sajnálom, de inkább most kihagynám. - húztam el a számat kelletlenül, mivel eszem ágában sem állt elmenni a bulira. Akármennyire is inkább a stábnak szól, nem látom értelmét annak, hogy én is ott legyek.
- Ahogy érzed. - váltott hangnemet iramos tempóban, elnyomta csikkjét, és szó nélkül magamra hagyott.
~ * ~
Némaság uralkodott a kerület magasabb területén, ami a szobámból nyíló erkélyt jelentette. A város fényeit csodáltam, a boros üveg tartalma pedig egyre jobban fogyott a kezemben. Már észre se vettem, hogy a másodikat bontottam fel, üdítőként folyt le torkomon. Hamar extázisra hasonlító hangulatba estem, minden bosszantó dolog kitörlődött az elmémből, nem gondoltam másra, csak a hordozható hangszórómon üvöltő Tori Kelly szavaira, az All in my head című dalában. Teljes mértékben igaznak éreztem a jelenlegi helyzetemben, minden sorával azonosulni tudtam, mintha rólam írta volna.
- Mondjad. - szóltam bele durván a telefonba, miután a harmadik próbálkozásra sem adta fel az illető, aki nem más volt, mint a legjobb barátom.
- Kicsipóniiiii! - harsogta a vonal túlsó oldalán, ami örömmel telített el, tudtam, hogy ő sem az első poharát tekeri ujjai köré. - Most azonnal hívok neked egy taxit, és idejössz. - parancsolta, ellentmondást nem tűrően, mire hangosan felnevettem.
- De kedves vagy. - ironizáltam kacagva, ugyanis tudtam, hogy ügyes taxi rendszert dolgozott ki, így csupán egy telefonhívásba kerül a szolgálat, semmi egyébbe.
- Csak a Wunder! - kiáltotta jókedvűen, mire szó szerint kirepültem ültemből. - Na benne vagy? - kérdezte, mire beharaptam alsó ajkamat gondolkozás közben. - Szuper, a hallgatás beleegyezés, öltözz fel. - utasított, majd azon nyomban véget vetett a vonalnak.
Lemondóan megráztam fejemet, majd rögvest a gardróbom felé vettem az irányt. Egy fekete kivágott hátuljú, rövidebb koktélruhára esett a választásom, ami megfelelő módon simult testemhez. Mellé egy feketén csillogó magassarkút választottam, majd a csakugyan fekete bőrkabátom is helyet kapott a szerelésemben. Magamra vittem egy erősebb, füstös szemhéjfestéket, ajkaimat pedig vérvörös rúzzsal húztam végig. Semmi nem számított ezekben az órákban, csak jól akartam érezni magam. Ha jobban belegondolok, a céljaim között szerepelt az is, hogy féltékennyé tegyek egy bizonyos személyt. Azt akartam, hogy legalább egy kicsit annyira szenvedjen, mint én teszem. Mire lecammogtam a lépcsőkön, és a kapu térségét is elhagytam, a sofőröm már a parkolóban várt. Gyorsan bepötyögtem neki a címet, majd az üvegablakon kibámulva vártam, hogy a helyszínre érkezzek. Nem kellett sokat várnom, kisvártatva meg is jelent előttem a Platz feliratú bár épülete. Megköszöntem a fuvart, majd csatlakoztam egy kisebb tömeghez, akik kint várakoztak.
- Ahhh! - fogott körbe hátulról egy test, ami feszesen hátamnak nyomta saját felépítését. Erősen megszorította combjaimat, majd nyakamba temette fejét.
- Szállj le rólam, te barom. - hámoztam le magamról Ya Ou kezeit, majd játékosan egy kisebb pofont adtam orcájára.
- Úgy sem tudsz nekem ellenállni. - közelített felém, szemei kacéran ragyogtak, ajkait pedig csábítóan beharapta, mire én nevetőgörcsben törtem ki.
- Ki tudna egy ilyen cuki pofának. - fogtam kezeim közé arcát, mintha éppen megcsókolni készülnék. - Ja várjunk csak, nekem megy. - löktem el erőteljesen, amire grimaszolni kezdett. - Na menj, keress valakit te vad csődör. - paskoltam meg vállait, mire karon ragadott és a belső helyiség felé húzott. Azonnal a pultot céloztuk meg, és két kör tequila-t kértünk ki magunknak. Rövid időn belül szervezetünkbe borítottuk, majd ismerős arcok után kutattunk.
Pillanatok alatt megtaláltam azt, akit kerestem. Felettem állt, a korlátnak támaszkodott, miközben tengerkék íriszeivel engem fürkészett, éreztem, amint szikrázik a levegő ilyen távolságban is. Biztatóan felé mosolyogtam, ő pedig biccentett fejével, majd elindult a kijárat felé vezető lépcsőfokokon. Valami azt súgta, hogy követnem kell őt, és hallgattam rá. Lassú léptekkel igyekeztem kikerülni az engem körbevevő embereket, anélkül, hogy szem elől veszteném őt. Anélkül, hogy hátranézett volna, sétált előre, biztos vagyok benne, hogy előtte lebegett az úti cél, és azt is tudta, hogy szorosan mögötte járok.
Egy kietlen parkban találtam magam, amiben egyetlen egy út vezetett a közepén álló szökőkúthoz. A járdát néhol pislákoló lámpák világították meg, szegélyét pedig vörös rózsák tömkelege borította be. Ott állt a közepén, és rám várt. Távol volt, mégis olyan közel éreztem magamhoz, mint még soha, mintha egyfajta kötelék lenne köztünk.
~ * ~
Zihálva riadtam fel álmomból a kanapén összekuporodva, a pléd gyűrötten hevert lábaim között, míg kezemben egy üveg bor lengedezett. Az utolsó emlékem a mai napról, ahogyan a székházból hazafele egy éjjeli boltban megpihenve fizettem ki a vörös ital árát, majd hazafele jövet már félig üresen szorongattam ujjaim között. Remek. Sikerült egymagamban becsiccsentenem.
Lassan és nagy nehezen feltápászkodtam helyemről, hogy a fürdőbe cammoghassak. Rögtön megengedtem a forró vizet, ami azon nyomban zubogni kezdett a fehér kádba. Némi habfürdőt is csempésztem bele, hogy a kellemes vanília illattal ellátott habok mögött kényeztethessem magam. Sebtében lekapkodtam magamról azt a pár ruhadarabot is, ami még rajtam maradt, majd az égető folyadékba vetettem magam. Fejemet a támlának döntve hagytam, hogy elvarázsoljon üdítő hatása, amivel kiszellőztethetem elmémet. Másrészről odabent valami kongani kezdett, akárcsak ha egy hullámvasút játékát élvezném. Talán nem a meleg víz a legjobb az alkoholra.
Órákig mozdulatlanul üldögéltem a teli kádban, épphogy csak néha engedtem rá még többet. Egyedül voltam, amit most kifejezetten élveztem. Főképpen, hogy se Bianka, se Zsófi nem dörömböl az ajtón, hogy régen lejárt a két órám. Köztudott, hogy huzamos ideig képes vagyok igénybe venni a fürdőhelyiséget.
- Mondjad. - szóltam bele durván a telefonba, miután a harmadik próbálkozásra sem adta fel az illető, aki nem más volt, mint a legjobb barátom. Kissé, mintha Deja Vu érzésem lenne.
- Kicsipóniiii! - harsogta a vonal túlsó oldalán, ami örömmel telített el, tudtam, hogy ő sem az első poharát tekeri az ujjai köré. - Most azonnal hívok neked egy taxit, és idejössz. - parancsolta, ellentmondást nem tűrően, mire hangosan felnevettem. Jó rendben, ez egyre furább.
- De kedves vagy. - ironizáltam kacagva, ugyanis tudtam, hogy ügyes taxi rendszert dolgozott ki, így csupán egy telefonhívásba kerül a szolgálat, semmi egyébbe.
- Csak a Wunder! - kiáltotta jókedvűen, mire szó szerint kirepültem ültemből. - Na benne vagy? - kérdezte, mire beharaptam alsó ajkamat gondolkozás közben. Ez volt az a pont, amikor felfogtam, hogy valójában mi is történt az imént.
- Fáradt vagyok, bocsi. - mondtam azonnal nemet, reménykedve abban, hogy nem fogja tovább erőltetni. - Még egy kicsit gyengének is érzem magam. - hazudtam annak ellenére, hogy mindössze az alkohol zavarta meg gondolkodásomat. - De nekem jó szórakozást, most mennem kell. - rendeztem le ennyivel, majd amilyen gyorsan csak tudtam, megszakítottam a vonalat.
Hangos sóhajok közepette kászálódtam ki eddigi nyughelyemről, nedves testem köré tekertem egy törölközőt, majd a konyhába battyogtam egy kis nassolni valóért. A csoki mindig mindent megold, tapasztalatból mondom. Éppen a hűtőből hajoltam kifelé, mikor odakintről mocorgást hallottam. Valószínűleg egy macska igyekszik felmászni a párkányra. Nem törődve vele vettem az irányt a hálószobám irányába, ahol már édesdeden várt a puha és oly szeretett fekvőhelyem. Az ajtó előtt elhaladva viszont halk kopogásra figyeltem fel. Ki az, akinek hajnalok hajnalán ötlik eszébe meglátogatni? Lehetetlen, hogy a lányok közül lett volna valaki, hiszen egyikőjük sem tartózkodott a városban, ráadásul nekik van kulcsuk. A szomszédok ilyenkor már mind aludtak, nem hiszem, hogy nekik lett volna szükségük a segítségemre.
Kételyekkel teli mentem a bejárat elé, hogy megszüntethessem a zavaró hangot, habár be kell vallanom, kissé féltem. Útközben jutott eszembe, hogy talán Ya Ou lehet az. Igen, biztos vagyok benne.
- Nehéz volt megérteni, hogy inkább aludnék? - szűrtem ki fogaim között morcosan, mikor szélesre tártam az ajtót, hogy az illető szemem elé kerülhessen. Azonban annak túl oldalán nem az ázsiai származású barátom álldogált.
Helyette két meglepett, ugyanakkor homályos tekintetű szempár termett előttem, akinek gazdája a támlákon kísérelte megtartani alakját, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nem tudtam eldönteni, hogy részeg volt e, vagy sokkal inkább a lelke volt beteg. Szótlanul mérte végig majdnem meztelen testemet, mire vörösbe borult orcákkal szégyellve el magam, húztam összébb magamon az alig elfedő puha anyagot. Nagyot sóhajtott, majd megköszörülte torkát, mintha mondani akart volna valamit, ellenben nem tette meg. Kiegyenesítette gerincét, és egy lépést közelített felém, így már egészen felém kerekedett. Óvatosan emelte fel jobb karját, majd még annál is gyengédebben simított végig arcomon. Homlokát enyémnek döntötte, és mélyen beszívta friss illatomat, hogy elraktározhassa magában. Esküszöm, hogy meg akartam hátrálni, de túlságosan meghitt volt, továbbá rendkívül jól esett. Hiányzott a közelsége.
- Miki...
- De kedves vagy. - ironizáltam kacagva, ugyanis tudtam, hogy ügyes taxi rendszert dolgozott ki, így csupán egy telefonhívásba kerül a szolgálat, semmi egyébbe.
- Csak a Wunder! - kiáltotta jókedvűen, mire szó szerint kirepültem ültemből. - Na benne vagy? - kérdezte, mire beharaptam alsó ajkamat gondolkozás közben. Ez volt az a pont, amikor felfogtam, hogy valójában mi is történt az imént.
- Fáradt vagyok, bocsi. - mondtam azonnal nemet, reménykedve abban, hogy nem fogja tovább erőltetni. - Még egy kicsit gyengének is érzem magam. - hazudtam annak ellenére, hogy mindössze az alkohol zavarta meg gondolkodásomat. - De nekem jó szórakozást, most mennem kell. - rendeztem le ennyivel, majd amilyen gyorsan csak tudtam, megszakítottam a vonalat.
Hangos sóhajok közepette kászálódtam ki eddigi nyughelyemről, nedves testem köré tekertem egy törölközőt, majd a konyhába battyogtam egy kis nassolni valóért. A csoki mindig mindent megold, tapasztalatból mondom. Éppen a hűtőből hajoltam kifelé, mikor odakintről mocorgást hallottam. Valószínűleg egy macska igyekszik felmászni a párkányra. Nem törődve vele vettem az irányt a hálószobám irányába, ahol már édesdeden várt a puha és oly szeretett fekvőhelyem. Az ajtó előtt elhaladva viszont halk kopogásra figyeltem fel. Ki az, akinek hajnalok hajnalán ötlik eszébe meglátogatni? Lehetetlen, hogy a lányok közül lett volna valaki, hiszen egyikőjük sem tartózkodott a városban, ráadásul nekik van kulcsuk. A szomszédok ilyenkor már mind aludtak, nem hiszem, hogy nekik lett volna szükségük a segítségemre.
Kételyekkel teli mentem a bejárat elé, hogy megszüntethessem a zavaró hangot, habár be kell vallanom, kissé féltem. Útközben jutott eszembe, hogy talán Ya Ou lehet az. Igen, biztos vagyok benne.
- Nehéz volt megérteni, hogy inkább aludnék? - szűrtem ki fogaim között morcosan, mikor szélesre tártam az ajtót, hogy az illető szemem elé kerülhessen. Azonban annak túl oldalán nem az ázsiai származású barátom álldogált.
Helyette két meglepett, ugyanakkor homályos tekintetű szempár termett előttem, akinek gazdája a támlákon kísérelte megtartani alakját, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nem tudtam eldönteni, hogy részeg volt e, vagy sokkal inkább a lelke volt beteg. Szótlanul mérte végig majdnem meztelen testemet, mire vörösbe borult orcákkal szégyellve el magam, húztam összébb magamon az alig elfedő puha anyagot. Nagyot sóhajtott, majd megköszörülte torkát, mintha mondani akart volna valamit, ellenben nem tette meg. Kiegyenesítette gerincét, és egy lépést közelített felém, így már egészen felém kerekedett. Óvatosan emelte fel jobb karját, majd még annál is gyengédebben simított végig arcomon. Homlokát enyémnek döntötte, és mélyen beszívta friss illatomat, hogy elraktározhassa magában. Esküszöm, hogy meg akartam hátrálni, de túlságosan meghitt volt, továbbá rendkívül jól esett. Hiányzott a közelsége.
- Miki...
