.jpg)
Szőke hajzuhataga mereven omlott vállára, mintha az is megdermedt volna, kék színű íriszeivel elborzadva vizslatott minket. Testtartása határozott volt, de mégis volt benne valamiféle remegés, amit igyekezett minél jobban elfedni. Szájával kerek alakot formált percek óta, képtelen volt megmozdítani magát, vagy szóra bírni hangszálait. Mindeközben az én ábrázatom egyszerre lehetett sötét a szégyentől, és paradicsom vörös a megaláztatástól. Ujjaimat tördeltem idegességemben, majd hirtelen ötlettől vezérelve kihúztam magamat, mire a lány szemöldökei az égbe meredtek. Tanulmányoztuk egymást, mintha még sosem láttunk volna a saját fajunkból lévő egyedet. A levegőbe fagyott feszültség hosszú ideig az éterben uralkodott, mivel egyikünk sem tudott megszólalni, bár az is lehet, hogy nem is akartunk. Mindenesetre furcsa volt, és vártam, hogy végre valaki megtörje a kínos csendet, hogy végre véget érjen az egész. Pontosan tudtam, hogy ez a valaki, én leszek, de mielőtt bármilyen magyarázattal előállhattam volna, félbeszakítottak.
- Mikor jöttél haza? - köszörülte meg a torkát az előttem álló barna hajú srác, majd komoly hangnemre váltott.
- Szerintem nem ez a lényeg. - vágott vissza azon nyomban, majd zsebre vágta kezeit. Vártam, hogy keserűen elnevesse magát, ehelyett védelmezést és féltést láttam megcsillogni szemeiben. Most, hogy jobban szemügyre vettem, kezdett egyre jobban ismerőssé válni. Félredöntöttem fejemet, majd mély gondolkozásokba estem, miközben figyelemmel követtem bájcsevejüket. - Én nem akarok beleszólni, de.. - fogott bele mondandójába, de mielőtt befejezhette volna, szavába vágtak.
- Ne is tedd. - háborodott fel Miki, igazából nem tudom, hogy jogosan vagy jogtalanul. - Ez egyáltalán nem az, aminek látszik. - hozakodott elő a világ legrosszabb szövegével. - Vivien, kérlek, hagyj magunkra, később megbeszéljük, rendben? - suttogta neki alig hallhatóan, de azért még sikerült kivennem mondandójának lényegét. Ekkor ugrott be. Hát persze, a képen szereplő lány, bizonyára a nővére.
- Értettem. - bólintott megértően, habár a tekintete nem erről tanúskodott. - Örültem a találkozásnak. - húzta félre száját kelletlenül, mire bólintottam egyet, majd egy erőltetett mosolyra húztam ajkaimat. Miközben kifelé haladt, szám szélét harapdálva igyekeztem elnyomni idegességemet, de mikor meghallottam az ajtócsapódást, mintha egy hatalmas kő darab esett volna le a mellkasomról.
Miki a pultnak támaszkodva szemlélte a padló különös elhelyezését, én pedig próbáltam bármiféle értelmes mondatot kiszedni belőle a puszta szuggerálásommal.
- Ez jó volt. - törtem meg végül a csendet, majd cammogásommal megspékelve beszéltem hozzá. - Jobb lesz, ha megyek. - nevettem fel, mivel egyszerűen nem tudtam máshogy reagálni az egész szituációra. Leginkább saját magamon nevettem, hiszen eleve semmi keresnivalóm nem volt itt.
Lemondóan megráztam a fejemet, hangosan felsóhajtottam, majd karom köré tekertem pulóveremet, hogy eltakarjam vele a sérülés nyomait. Utoljára mélykék íriszeibe pillantottam, majd féloldalasan elmosolyodtam ábrázatán. Valami különös csillogás jelent meg szemeiben, talán a szánalom vagy a csalódás lehetett. Nem firtattam tovább, jobbnak láttam, ha azonnal felszívódom a környékről, mielőtt még nagyobb galibát okoz a jelenlétem. Szó nélkül indultam el határozottan a fürdőszobából kivezető úton, de ekkor váratlanul becsapódott előttem az ajtó, majd valaki háttal fordítva nyomott neki. Kezeimet a fejem mellett tartotta fogságában, csuklómat szorongatta, mintha attól tartana, hogy megpróbálok elszökni. Tekintetében szinte látni lehetett a lángokat, amik sóhajok keretében lobbantak tűzre. Alsó ajkába harapott, közben pedig enyéimet tanulmányozta, sokáig megállapodott rajta, de nem mert lépni. Vér egyszerre fagyott meg ereimben és kezdett el pezsegni, amint egyre közelebb éreztem magamhoz alakját. A levegőben áramlani kezdett a parázs, úgy éreztem, mint a legperzselőbb nyári nap hőhullámait. Folyni kezdtek arcomon a könnyek az elnyomott vágytól, de nem tehettem semmit, muszáj volt türtőztetni magam. Ellentétben vele, akin úgy látszott, az engedélyemet várja. Mikor túl sokáig húztam a válaszadást, elengedte karjaimat, azt gondoltam feladta a játszmát és szabadon engedett. Ehelyett lágyan ölelte körbe derekamat, ujjaival a pólóm szegletébe kapaszkodva, majd érzékien tapasztotta ajkait enyéimre. A lehető legszorosabban szorított magához, mégis úgy óvott, mint egy törékeny marionett bábut. Lassú keringőre hívott nyelvével az álmok tengerébe, amibe elég hamar elsüllyedtem. Hirtelen megszűnt létezni mindenféle külső behatás, csak akkor és az ott számított, vele, mint a legnyálasabb romantikus filmekbe. Teljesen más volt, mint az eddigiek, egy új világot nyitott meg előttem. A gond csak az volt, hogy be kellett volna zárnom a kapukat. Levegőhiány révén váltunk el egymástól, de még mindig nem húzódtunk távolabb. Homlokunkat összeérintve kapkodtunk oxigénért, de szemeinket mindketten behunyva tartottuk, hogy továbbra is azon a gyönyörű szigeten maradjunk. Halk szipogásba kezdtem, majd én voltam az első, aki ellökte a másikat. Bársonyként kezelve simítottam végig, kissé borostás arcán időhúzásként, mivel míg ő érintésemet élvezte, én esélyt kaptam, hogy csendesen elosonjak. Ugyan észrevette távozásomat, tudta, hogy nem alkalmas a követésem, amiért most először hálás voltam neki. Egyedül akartam lenni.
Újabb szombat, újabb adás, azzal a röpke változattal, hogy már reggel nyolc óra óta mindenki sebtében végzi dolgait, ugyanis különleges a mai nap. Pontosan ma következik a tehetség kutató századik élőadása, és a producerek, készítők nagy durranásokkal készülnek. Az egész épületben nagy a sürgés-forgás, rengeteg teendővel láttak el minden itt dolgozó embert, így egy percnyi szabad időnk sincsen, szinte még egy kávéra se. Egy jó ideje összevissza telefonálgatok, mivel néhány díszlet még nem érkezett meg, sőt a ruhák közül is pár csúszik. Természetesen ez mind az én dolgom elintézni, mert mind közül nekem van a legmeggyőzőbb hangmerőm és beszédkészségem. Mindenesetre annyira nem bánom, ugyanis legalább így egy ideig meg vagyok ragasztva az emeleten.
- Dina, ha elintéztél mindent, menj le. - rontott be az irodába váratlanul Bianka, mire hirtelen összerezzentem és véletlenül a padlóra borítottam italomat. Halk szitkozódásokba kezdtem, majd magamat kezdtem el átkozni, mivel még vonalban voltam.
- Igen, köszönöm, akkor fél óra múlva várjuk, viszont hallásra! - tettem le a kagylót, majd barátnőm felé fordultam morcosan, és a szőnyegről kezdtem el felitatni a barna nedűt. - Minek? - kérdeztem rá morogva, amikor észrevettem, hogy az ingemre is folyt pár csepp.
- Jucus téged akar, azt mondta nagy szüksége van rád. - kacsintott szemtelenül, bár nem igazán értettem az okát viselkedésének. - Elő kell készíteni az öltözőket. - magyarázta el, de még mindig homályos volt számomra a történet.
- Újonnan takarítónő lettem? - háborodtam fel, mire hangosan felnevetett, habár semmiféle poént nem szántam bele.
- Mikrofonok, portok, ilyesmik. - adta meg a végleges választ, mire leesett a tantusz. Nem tetszett túlságosan az ötlet, de nem tehettem mást, mivel ő a főnököm.
Gyorsan elintéztem mindenféle egyéb feladatot - ezalatt a szőnyeg tisztítását értem -, majd miután nyakamba akasztottam a stábos kártyámat, lesiettem a földszintre, hogy mielőbb megjelenhessek Juci előtt. Útközben persze megejtettem még pár szót az előtért ügyelő biztonsági őrökkel, majd a hátsótér fele rohantam, ahol a színfalak mögötti rész található. Egy Lajostól küldött utolsó megjegyzésen nevetve toltam be a fekete ajtót, majd ezzel egy időben ütköztem neki egy erős, magas alaknak. Ijedten pillantottam fel az illetőre, aki csak elmosolyodott ábrázatom láttán.
- Szia Dina. - üdvözölt egy mosoly keretében, majd beljebb invitált a folyosón. Miután bezáródott utánunk az ajtó, a falnak dőlve kezdett el vizslatni engem.
- Mit csináltok itt ilyen korán? - kérdeztem rá azonnal rémülten, mire ismételten felnevetett.
- Délután háromkor? - kérdezett vissza. - Nem is tudom, próbálunk, készülünk, ilyesmi. - rántotta meg a vállát semmit tudóan, mintha nem is lenne az egész annyira nagy dolog.
- Többiek? - sütöttem le a szemeimet, és alig hallhatóan rögtön a lényegre tértem.
- Kajálnak. - köhögte ki gyorsan, valószínűleg bántotta, hogy egyből efelől érdeklődöm. - Jobb lesz, ha sietsz. - beszélt a falhoz, majd ezzel a mondattal magamra is hagyott. Fogalmam sem volt mi rosszat mondtam, de abban biztos voltam, hogy megsértettem valamivel Kristófot.
Nem tétlenkedtem sokáig, hiszen nem volt sok időm, így inkább a munkámra koncentráltam. Az After X stúdiójában hamar rátaláltam a keresett személyre, aki azonnal a kezembe nyomta a több kilós dobozokat, nem törődve azzal, hogy egy ötven kilós, törékeny lány vagyok, akit talán elhúznak a tárolók. Prüszkölve szedtem a lábaimat a kinevezett öltözők felé, ahol reményeim szerint még nem tartózkodott egy árva lélek sem. Rögvest a bandák szobájával kezdtem a munkát. Óvatosan, alig hallhatóan toltam be a nyílászárót, attól rettegve, hogy valakit éppen rajta kapok. Vagyis inkább fordítva. Viszont hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor egyedül találtam magam a fehér falak között. Színek szerint sorjában pakoltam ki a mikrofonokat a megfelelő helyekre, majd a portokat is utána igazítottam, hogy már ne kelljen estefele ezzel szenvedni. Hamar kész lettem mindennel, és diadalittasan nyugtáztam el magamban, hogy sikerült nem magamra hívnom a figyelmet. Lendületes mozdulattal fordultam hátra, de mikor felpillantottam pár kérdő szempár pislogott vissza rám. Nem tudtam tisztán kiolvasni érzelmeit az arcán, így jobbnak véltem, ha mielőtt eltűnök előle, azonban az első lépésemnél elzárta az utamat. Meglepetésemre nem kérdésekkel kezdett el bombázni, hanem közelebb jött hozzám.
- Hegedűs Klaudia, stábtag. - olvasta el a rajta álló nevet, miután megfordította az aprócska lapot, ami a nyakamban díszelgett. - Odatehetnék a beceneved zárójelbe. - nevetett fel inkább keserűen, mire hitetlenül néztem fel rá. - Miért nem mondtad el, hogy itt dolgozol? - fordította komolyra a szót, én pedig lenyeltem az óriási gombócot a torkomban.
- Mert nem akartam, hogy tudd. - vágtam oda neki durván, de jobbára magamra voltam mérges, amiért nem voltam figyelmesebb.
- Nem hiszem el, hogy még mindig ilyen gyerekes vagy. - tört ki belőle minden előzmény nélkül, ami eddig benne volt. - Mint az óvodában, bujkálsz előlem, ahelyett, hogy elém állnál és végre egyszer őszinte lennél.
- Te beszélsz az őszinteségről? - hüledeztem szavai hallatán. - Nem én vagyok, aki megcsalja a barátnőjét. - mosolyogtam rá ördögien, majd vállánál ellökve kitértem előle, hogy lezárjam ezt az értelmetlen vitát. Ennek ellenére tudtam, hogy hosszú ideig elmémbe égett fájdalmas arckifejezése, amint egy érzékeny sebet téptem fel benne.
Két órája véget ért az ominózus adás, amire mindenki várt, én pedig jó ideje a taxira várok, ami majd az after buli helyszínére repít, habár nem igazán fűlik a fogam a dologhoz. Szívesebben vetném bele magam egy kád, forró vízbe, hogy órákon át kényeztessem magam a ringató nyugalomba. Ezek ellenére tisztában vagyok vele, hogy nem valósulhat meg, ugyanis Ya Ou reggel óta folyamatosan traktálja a fejemet, hogy mennyire várja az esti szórakozást.
- Befejeznéd? – emelem meg hangom eléggé flegmára sikeredett hangnemben, mire értetlenül pillant rám, de mégis befogja egy pillanatra a száját. – Köszi. – hálálom meg neki hasonló típusú hangfekvéssel, majd utoljára egy mélyet szippantok az elégni készülő cigarettámból.
- Neked meg mi bajod van? – szegezi hozzám a kérdést sértődötten, és biztos vagyok benne, hogy napokig fogom hallgatni, hogy mennyire letöröm mindig a lelkesedését.
- Az, hogy haza akarok menni, de mégis elráncigálsz erre a rohadt szarra. – fakadok ki nem törődve azzal, hogy minden szempár ránk szegeződött, felkapom fekete táskámat, majd sietősen a sárga jármű felé sétálok. – Nem jössz? – kiáltok utána, mire lemondóan megrázza a fejét, majd helyet foglal mellettem.
Miki a pultnak támaszkodva szemlélte a padló különös elhelyezését, én pedig próbáltam bármiféle értelmes mondatot kiszedni belőle a puszta szuggerálásommal.
- Ez jó volt. - törtem meg végül a csendet, majd cammogásommal megspékelve beszéltem hozzá. - Jobb lesz, ha megyek. - nevettem fel, mivel egyszerűen nem tudtam máshogy reagálni az egész szituációra. Leginkább saját magamon nevettem, hiszen eleve semmi keresnivalóm nem volt itt.
Lemondóan megráztam a fejemet, hangosan felsóhajtottam, majd karom köré tekertem pulóveremet, hogy eltakarjam vele a sérülés nyomait. Utoljára mélykék íriszeibe pillantottam, majd féloldalasan elmosolyodtam ábrázatán. Valami különös csillogás jelent meg szemeiben, talán a szánalom vagy a csalódás lehetett. Nem firtattam tovább, jobbnak láttam, ha azonnal felszívódom a környékről, mielőtt még nagyobb galibát okoz a jelenlétem. Szó nélkül indultam el határozottan a fürdőszobából kivezető úton, de ekkor váratlanul becsapódott előttem az ajtó, majd valaki háttal fordítva nyomott neki. Kezeimet a fejem mellett tartotta fogságában, csuklómat szorongatta, mintha attól tartana, hogy megpróbálok elszökni. Tekintetében szinte látni lehetett a lángokat, amik sóhajok keretében lobbantak tűzre. Alsó ajkába harapott, közben pedig enyéimet tanulmányozta, sokáig megállapodott rajta, de nem mert lépni. Vér egyszerre fagyott meg ereimben és kezdett el pezsegni, amint egyre közelebb éreztem magamhoz alakját. A levegőben áramlani kezdett a parázs, úgy éreztem, mint a legperzselőbb nyári nap hőhullámait. Folyni kezdtek arcomon a könnyek az elnyomott vágytól, de nem tehettem semmit, muszáj volt türtőztetni magam. Ellentétben vele, akin úgy látszott, az engedélyemet várja. Mikor túl sokáig húztam a válaszadást, elengedte karjaimat, azt gondoltam feladta a játszmát és szabadon engedett. Ehelyett lágyan ölelte körbe derekamat, ujjaival a pólóm szegletébe kapaszkodva, majd érzékien tapasztotta ajkait enyéimre. A lehető legszorosabban szorított magához, mégis úgy óvott, mint egy törékeny marionett bábut. Lassú keringőre hívott nyelvével az álmok tengerébe, amibe elég hamar elsüllyedtem. Hirtelen megszűnt létezni mindenféle külső behatás, csak akkor és az ott számított, vele, mint a legnyálasabb romantikus filmekbe. Teljesen más volt, mint az eddigiek, egy új világot nyitott meg előttem. A gond csak az volt, hogy be kellett volna zárnom a kapukat. Levegőhiány révén váltunk el egymástól, de még mindig nem húzódtunk távolabb. Homlokunkat összeérintve kapkodtunk oxigénért, de szemeinket mindketten behunyva tartottuk, hogy továbbra is azon a gyönyörű szigeten maradjunk. Halk szipogásba kezdtem, majd én voltam az első, aki ellökte a másikat. Bársonyként kezelve simítottam végig, kissé borostás arcán időhúzásként, mivel míg ő érintésemet élvezte, én esélyt kaptam, hogy csendesen elosonjak. Ugyan észrevette távozásomat, tudta, hogy nem alkalmas a követésem, amiért most először hálás voltam neki. Egyedül akartam lenni.
~ * ~
Újabb szombat, újabb adás, azzal a röpke változattal, hogy már reggel nyolc óra óta mindenki sebtében végzi dolgait, ugyanis különleges a mai nap. Pontosan ma következik a tehetség kutató századik élőadása, és a producerek, készítők nagy durranásokkal készülnek. Az egész épületben nagy a sürgés-forgás, rengeteg teendővel láttak el minden itt dolgozó embert, így egy percnyi szabad időnk sincsen, szinte még egy kávéra se. Egy jó ideje összevissza telefonálgatok, mivel néhány díszlet még nem érkezett meg, sőt a ruhák közül is pár csúszik. Természetesen ez mind az én dolgom elintézni, mert mind közül nekem van a legmeggyőzőbb hangmerőm és beszédkészségem. Mindenesetre annyira nem bánom, ugyanis legalább így egy ideig meg vagyok ragasztva az emeleten.
- Dina, ha elintéztél mindent, menj le. - rontott be az irodába váratlanul Bianka, mire hirtelen összerezzentem és véletlenül a padlóra borítottam italomat. Halk szitkozódásokba kezdtem, majd magamat kezdtem el átkozni, mivel még vonalban voltam.
- Igen, köszönöm, akkor fél óra múlva várjuk, viszont hallásra! - tettem le a kagylót, majd barátnőm felé fordultam morcosan, és a szőnyegről kezdtem el felitatni a barna nedűt. - Minek? - kérdeztem rá morogva, amikor észrevettem, hogy az ingemre is folyt pár csepp.
- Jucus téged akar, azt mondta nagy szüksége van rád. - kacsintott szemtelenül, bár nem igazán értettem az okát viselkedésének. - Elő kell készíteni az öltözőket. - magyarázta el, de még mindig homályos volt számomra a történet.
- Újonnan takarítónő lettem? - háborodtam fel, mire hangosan felnevetett, habár semmiféle poént nem szántam bele.
- Mikrofonok, portok, ilyesmik. - adta meg a végleges választ, mire leesett a tantusz. Nem tetszett túlságosan az ötlet, de nem tehettem mást, mivel ő a főnököm.
Gyorsan elintéztem mindenféle egyéb feladatot - ezalatt a szőnyeg tisztítását értem -, majd miután nyakamba akasztottam a stábos kártyámat, lesiettem a földszintre, hogy mielőbb megjelenhessek Juci előtt. Útközben persze megejtettem még pár szót az előtért ügyelő biztonsági őrökkel, majd a hátsótér fele rohantam, ahol a színfalak mögötti rész található. Egy Lajostól küldött utolsó megjegyzésen nevetve toltam be a fekete ajtót, majd ezzel egy időben ütköztem neki egy erős, magas alaknak. Ijedten pillantottam fel az illetőre, aki csak elmosolyodott ábrázatom láttán.
- Szia Dina. - üdvözölt egy mosoly keretében, majd beljebb invitált a folyosón. Miután bezáródott utánunk az ajtó, a falnak dőlve kezdett el vizslatni engem.
- Mit csináltok itt ilyen korán? - kérdeztem rá azonnal rémülten, mire ismételten felnevetett.
- Délután háromkor? - kérdezett vissza. - Nem is tudom, próbálunk, készülünk, ilyesmi. - rántotta meg a vállát semmit tudóan, mintha nem is lenne az egész annyira nagy dolog.
- Többiek? - sütöttem le a szemeimet, és alig hallhatóan rögtön a lényegre tértem.
- Kajálnak. - köhögte ki gyorsan, valószínűleg bántotta, hogy egyből efelől érdeklődöm. - Jobb lesz, ha sietsz. - beszélt a falhoz, majd ezzel a mondattal magamra is hagyott. Fogalmam sem volt mi rosszat mondtam, de abban biztos voltam, hogy megsértettem valamivel Kristófot.
Nem tétlenkedtem sokáig, hiszen nem volt sok időm, így inkább a munkámra koncentráltam. Az After X stúdiójában hamar rátaláltam a keresett személyre, aki azonnal a kezembe nyomta a több kilós dobozokat, nem törődve azzal, hogy egy ötven kilós, törékeny lány vagyok, akit talán elhúznak a tárolók. Prüszkölve szedtem a lábaimat a kinevezett öltözők felé, ahol reményeim szerint még nem tartózkodott egy árva lélek sem. Rögvest a bandák szobájával kezdtem a munkát. Óvatosan, alig hallhatóan toltam be a nyílászárót, attól rettegve, hogy valakit éppen rajta kapok. Vagyis inkább fordítva. Viszont hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor egyedül találtam magam a fehér falak között. Színek szerint sorjában pakoltam ki a mikrofonokat a megfelelő helyekre, majd a portokat is utána igazítottam, hogy már ne kelljen estefele ezzel szenvedni. Hamar kész lettem mindennel, és diadalittasan nyugtáztam el magamban, hogy sikerült nem magamra hívnom a figyelmet. Lendületes mozdulattal fordultam hátra, de mikor felpillantottam pár kérdő szempár pislogott vissza rám. Nem tudtam tisztán kiolvasni érzelmeit az arcán, így jobbnak véltem, ha mielőtt eltűnök előle, azonban az első lépésemnél elzárta az utamat. Meglepetésemre nem kérdésekkel kezdett el bombázni, hanem közelebb jött hozzám.
- Hegedűs Klaudia, stábtag. - olvasta el a rajta álló nevet, miután megfordította az aprócska lapot, ami a nyakamban díszelgett. - Odatehetnék a beceneved zárójelbe. - nevetett fel inkább keserűen, mire hitetlenül néztem fel rá. - Miért nem mondtad el, hogy itt dolgozol? - fordította komolyra a szót, én pedig lenyeltem az óriási gombócot a torkomban.
- Mert nem akartam, hogy tudd. - vágtam oda neki durván, de jobbára magamra voltam mérges, amiért nem voltam figyelmesebb.
- Nem hiszem el, hogy még mindig ilyen gyerekes vagy. - tört ki belőle minden előzmény nélkül, ami eddig benne volt. - Mint az óvodában, bujkálsz előlem, ahelyett, hogy elém állnál és végre egyszer őszinte lennél.
- Te beszélsz az őszinteségről? - hüledeztem szavai hallatán. - Nem én vagyok, aki megcsalja a barátnőjét. - mosolyogtam rá ördögien, majd vállánál ellökve kitértem előle, hogy lezárjam ezt az értelmetlen vitát. Ennek ellenére tudtam, hogy hosszú ideig elmémbe égett fájdalmas arckifejezése, amint egy érzékeny sebet téptem fel benne.
~ * ~
Két órája véget ért az ominózus adás, amire mindenki várt, én pedig jó ideje a taxira várok, ami majd az after buli helyszínére repít, habár nem igazán fűlik a fogam a dologhoz. Szívesebben vetném bele magam egy kád, forró vízbe, hogy órákon át kényeztessem magam a ringató nyugalomba. Ezek ellenére tisztában vagyok vele, hogy nem valósulhat meg, ugyanis Ya Ou reggel óta folyamatosan traktálja a fejemet, hogy mennyire várja az esti szórakozást.
- Befejeznéd? – emelem meg hangom eléggé flegmára sikeredett hangnemben, mire értetlenül pillant rám, de mégis befogja egy pillanatra a száját. – Köszi. – hálálom meg neki hasonló típusú hangfekvéssel, majd utoljára egy mélyet szippantok az elégni készülő cigarettámból.
- Neked meg mi bajod van? – szegezi hozzám a kérdést sértődötten, és biztos vagyok benne, hogy napokig fogom hallgatni, hogy mennyire letöröm mindig a lelkesedését.
- Az, hogy haza akarok menni, de mégis elráncigálsz erre a rohadt szarra. – fakadok ki nem törődve azzal, hogy minden szempár ránk szegeződött, felkapom fekete táskámat, majd sietősen a sárga jármű felé sétálok. – Nem jössz? – kiáltok utána, mire lemondóan megrázza a fejét, majd helyet foglal mellettem.
Homlokomat a hideg üvegablaknak döntve bámultam Budapest esti csodáit, miközben a párás köddel játszadoztam. A gondolataim valahol teljesen máshol kószáltak, egy szót sem hallottam abból, amit kínai barátom hüledezett nekem valami csajról, akivel a múlt héten keveredett össze. Őszintén szólva nem is igazán érdekelt, sokkal inkább mérges voltam rá, amiért ismételten elrángatott.
Nem kellett sokat utaznunk, hamar megérkeztünk a megfelelő címre, elköszöntünk a sofőrtől, majd rögvest bevetettük magunkat a közepébe. Legalábbis ő egyből az italos pult felé vette az irányt, én pedig meghúztam magamat az egyik sarokban lévő asztalnál. Igyekeztem nem felhívni magamra a figyelmet, elkerülni mindenkit, aki beszélgetésbe szeretne elegyedni velem. Csak arra vártam, hogy végre véget érjen ez a borzalom, és hazamehessek magamba temetkezni.
Féloldalasan kitekintettem az ablakon, és csak ekkor vettem észre, hogy szinte már mindenki megérkezett, aki számít valakinek a szakmában, sőt pár idegen arc is körül vette a teret. Ma este néhány nevesebb vendég is szerepelt a listán, mivel több sajtós ember is meghívott személy. Többek között az előbb tipegett be Palvin Barbara, aki azonnal maga köré vonta minden férfi figyelmét. Nem meglepő, habár szerintem nem akkora nagy durranás. Ha egy Beyonce sétálna be elém, még én is hanyatt esnék tőle. A távolban ugyanakkor megpillantottam, hogy a barátnőim is megérkeztek már, csak éppen engem nem vettek még észre, de talán jobb is így most.
- Gyere már. - fogta meg a vállamat hirtelen valaki, mire azon nyomban felkaptam a fejemet. - Csak egy kicsit próbáld már jól érezni magad. - pattant le mellém a legfiatalabb Ricsi, majd fedetlen combjaimra helyezte tenyerét. Éppen ebben a pillanatban sétált be az ajtón a személy, akit legkevésbé akartam ma látni, és valójában, aki elől rejtőzködni próbálok. Tekintetét ismét mélyen enyémbe fúrta, ahogy kiszúrt a tömegben, majd figyelme testhelyzetünkre helyeződött. Arcán valami különösféle undor jelent meg, mint mindig, amikor más férfival lát, de próbáltam nem foglalkozni vele, hiszen ki ő, hogy magyarázkodnom kelljen neki.
- Táncolj velem. - ragadtam meg a karját Ricsinek, mire kissé értetlenül, de követni kezdett a helyiség közepe fele, ahol már javában folyt az élet. Rögtön egymásnak simulva kezdtük csípőnket a ritmusra, és szinte éreztem, ahogy tekintete végig égeti a testemet. A féltékenység összes jele megmutatkozott alakján, bár láthatóan más érzelmek is kavarogtak benne. Beleharapott alsó ajkába, majd az emelet felé sietett, hogy eltűnjön szemeim elől. - Ennyi elég is volt. - szólaltam meg, amikor úgymond magunkra maradtunk, legnagyobb szerencsémre pedig a táncpartnerem már nem igazán a józanságáról volt felismerhető, így nem foglalkozott vele sokat.
- Az egész életem erről a seggfejről szól. - morogtam magamban, miközben vergődtem az emberek között, hogy elvonulhassak valahova. Csak hogy jócskán azután, hogy ezt kiejtettem a számon, valaki felnevetett mögöttem, majd vállamnak ütközve elhaladt mellettem. Az ütő is megállt bennem, és azonnal átkozni kezdtem magam, amiért hangosan mondtam ki.
Hirtelen valami iszonyat rossz érzés fogott el, amint rádöbbentem, hogy meg sem hatotta, amit mondtam, sőt még a jelenlétemmel sem törődött. Ehelyett sokkal inkább élvezte a szupermodell társaságát, aki fejét megjátszva mesélt nekik valamelyik munkájáról. Mindenki csodálattal bámulta őt, kivéve az embert, aki ide-oda kapkodta a tekintetét köztem és a díva között. Lemondóan megráztam a fejemet, letöröltem az árva könnycseppet szemem sarkából, majd drámaian kivonultam a friss levegőre, hogy taxit hívhassak magamnak.
Féloldalasan kitekintettem az ablakon, és csak ekkor vettem észre, hogy szinte már mindenki megérkezett, aki számít valakinek a szakmában, sőt pár idegen arc is körül vette a teret. Ma este néhány nevesebb vendég is szerepelt a listán, mivel több sajtós ember is meghívott személy. Többek között az előbb tipegett be Palvin Barbara, aki azonnal maga köré vonta minden férfi figyelmét. Nem meglepő, habár szerintem nem akkora nagy durranás. Ha egy Beyonce sétálna be elém, még én is hanyatt esnék tőle. A távolban ugyanakkor megpillantottam, hogy a barátnőim is megérkeztek már, csak éppen engem nem vettek még észre, de talán jobb is így most.
- Gyere már. - fogta meg a vállamat hirtelen valaki, mire azon nyomban felkaptam a fejemet. - Csak egy kicsit próbáld már jól érezni magad. - pattant le mellém a legfiatalabb Ricsi, majd fedetlen combjaimra helyezte tenyerét. Éppen ebben a pillanatban sétált be az ajtón a személy, akit legkevésbé akartam ma látni, és valójában, aki elől rejtőzködni próbálok. Tekintetét ismét mélyen enyémbe fúrta, ahogy kiszúrt a tömegben, majd figyelme testhelyzetünkre helyeződött. Arcán valami különösféle undor jelent meg, mint mindig, amikor más férfival lát, de próbáltam nem foglalkozni vele, hiszen ki ő, hogy magyarázkodnom kelljen neki.
- Táncolj velem. - ragadtam meg a karját Ricsinek, mire kissé értetlenül, de követni kezdett a helyiség közepe fele, ahol már javában folyt az élet. Rögtön egymásnak simulva kezdtük csípőnket a ritmusra, és szinte éreztem, ahogy tekintete végig égeti a testemet. A féltékenység összes jele megmutatkozott alakján, bár láthatóan más érzelmek is kavarogtak benne. Beleharapott alsó ajkába, majd az emelet felé sietett, hogy eltűnjön szemeim elől. - Ennyi elég is volt. - szólaltam meg, amikor úgymond magunkra maradtunk, legnagyobb szerencsémre pedig a táncpartnerem már nem igazán a józanságáról volt felismerhető, így nem foglalkozott vele sokat.
- Az egész életem erről a seggfejről szól. - morogtam magamban, miközben vergődtem az emberek között, hogy elvonulhassak valahova. Csak hogy jócskán azután, hogy ezt kiejtettem a számon, valaki felnevetett mögöttem, majd vállamnak ütközve elhaladt mellettem. Az ütő is megállt bennem, és azonnal átkozni kezdtem magam, amiért hangosan mondtam ki.
Hirtelen valami iszonyat rossz érzés fogott el, amint rádöbbentem, hogy meg sem hatotta, amit mondtam, sőt még a jelenlétemmel sem törődött. Ehelyett sokkal inkább élvezte a szupermodell társaságát, aki fejét megjátszva mesélt nekik valamelyik munkájáról. Mindenki csodálattal bámulta őt, kivéve az embert, aki ide-oda kapkodta a tekintetét köztem és a díva között. Lemondóan megráztam a fejemet, letöröltem az árva könnycseppet szemem sarkából, majd drámaian kivonultam a friss levegőre, hogy taxit hívhassak magamnak.
~ * ~
Megakartam semmisülni. Magam sem értettem mi ütött belém, miért éreztem így. Egyszerűen semmi sem történt úgy a mai napon, ahogy azt szerettem volna, sőt mintha a sors szándékosan akart volna kibabrálni velem. Nem elég, hogy kiderült hol dolgozom, még a világ legszégyentelenebb emberének tart engem, miközben mióta megismertem őt, egyetlen egy fiúval sem kerültem bármifajta testi kapcsolatba. Emellett pedig a taxi is jó ideje késik, így a már csípős hidegben várakoztam az egyik padon ülve. Ugyanott, amit múltkor csakugyan könnyekkel áztattam el, csakhogy ezúttal senki sem érkezett, hogy megvigasztaljon. Egyedül voltam. Talán most éreztem magam a legmagányosabbnak, pedig elég régóta csak magamra számíthattam a barátnőimen kívül.-
- Hova mész? - szólalt meg váratlanul egy hang mellőlem, de eszem ágában sem volt felfigyelni rá.
- Zsófi, kérlek, most hagyj magamra. - kértem barátnőmet, aki védekezően felemelte kezeit, majd kérdezősködés nélkül eleget tett kérésemnek, ami kissé szíven ütött, hiszen vártam, hogy leüljön mellém, és szorosan átöleljen. Azonban kellemesen csalódtam, amikor egy pohár rozéval a kezében tért vissza hozzám, és szó nélkül a kezeimbe nyomta azt. - Köszönöm. - háláltam meg neki suttogva, mire megszorította kézfejemet.
- Mi történt Mikivel? - tért rá a lényegre rögtön, mire az égbe futottak szemöldökeim. - Engem ne próbálj meg hülyének nézni, jobban ismerlek, mint saját magad. - bökte meg az oldalamat, és igazat kellett adnom neki.
- Szóba se áll velem. - nyögtem ki egyszerűen, mintha természetes dolog lenne. - De lehet jobb is így. - gondoltam bele jobban a dologba. - Végre békén hagyjuk egymást, és minden visszatér a régi kerék vágásba. - mosolyodtam el keserűen, mert legbelül fájt.
- Dina, kérdezhetek valamit? - vágott bele a szavamba, mire bólintottam egyet. - De őszintén válaszolj kérlek. A legőszintébben. - váltott komoly hangnembe, amivel kezdett megrémiszteni, de alig láthatóan bólintottam egyet. - Szereted őt? - támadott le a legváratlanabb kérdésével, mire megrökönyödve bámultam magam elé, mintha aki szellemet látott. Magam elé pillantottam, és amint megláttam, hogy édesdeden ölelgeti Barbarát, miközben az egyik taxi felé közelednek, a három napi étel is felfordult a gyomromban. Mindketten igyekeztek megállni a saját lábukon, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tekintetét a lehető legmélyebben enyémbe fúrta, és próbált bármilyen érzelmet kipréselni belőlem a látottak alapján.
- Nem. - mondtam ki hangosan, majd felpattanva helyemről a mögöttük lévő személygépkocsiba siettem, hogy magányosan vészeljem át az est további részét.
- Zsófi, kérlek, most hagyj magamra. - kértem barátnőmet, aki védekezően felemelte kezeit, majd kérdezősködés nélkül eleget tett kérésemnek, ami kissé szíven ütött, hiszen vártam, hogy leüljön mellém, és szorosan átöleljen. Azonban kellemesen csalódtam, amikor egy pohár rozéval a kezében tért vissza hozzám, és szó nélkül a kezeimbe nyomta azt. - Köszönöm. - háláltam meg neki suttogva, mire megszorította kézfejemet.
- Mi történt Mikivel? - tért rá a lényegre rögtön, mire az égbe futottak szemöldökeim. - Engem ne próbálj meg hülyének nézni, jobban ismerlek, mint saját magad. - bökte meg az oldalamat, és igazat kellett adnom neki.
- Szóba se áll velem. - nyögtem ki egyszerűen, mintha természetes dolog lenne. - De lehet jobb is így. - gondoltam bele jobban a dologba. - Végre békén hagyjuk egymást, és minden visszatér a régi kerék vágásba. - mosolyodtam el keserűen, mert legbelül fájt.
- Dina, kérdezhetek valamit? - vágott bele a szavamba, mire bólintottam egyet. - De őszintén válaszolj kérlek. A legőszintébben. - váltott komoly hangnembe, amivel kezdett megrémiszteni, de alig láthatóan bólintottam egyet. - Szereted őt? - támadott le a legváratlanabb kérdésével, mire megrökönyödve bámultam magam elé, mintha aki szellemet látott. Magam elé pillantottam, és amint megláttam, hogy édesdeden ölelgeti Barbarát, miközben az egyik taxi felé közelednek, a három napi étel is felfordult a gyomromban. Mindketten igyekeztek megállni a saját lábukon, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tekintetét a lehető legmélyebben enyémbe fúrta, és próbált bármilyen érzelmet kipréselni belőlem a látottak alapján.
- Nem. - mondtam ki hangosan, majd felpattanva helyemről a mögöttük lévő személygépkocsiba siettem, hogy magányosan vészeljem át az est további részét.
