1. fejezet - Bűn

'...éppen akut önsajnálat állapotában leledzel.... Ilyenkor veszélyes az alkohol. Életveszélyes. Az első pohár: könnyű borongós hangulat. A második: bepirosodik a szemed, szipogsz, és ráakaszkodsz egy ismerősre, hogy kivívd az együttérzését. Harmadik pohár: egy vadidegennek öntöd ki a szíved, elmeséled neki egész életed történetét, és elvárod, hogy megessen rajtad a szíve. Negyedik pohár: kisétálsz a fedélzetre, a vízbe bámulsz, és arra gondolsz, hogy senkinek a világon nem hiányoznál...'

Órák óta álldogáltam a zenétől dübörgő és az alkohol maró szagától bűzlő bár mellett, ahol terveink szerint töltöttük volna az éjszakát barátnőmmel. Ötödik alkalommal csörgettem meg telefonját, amit képtelenség, hogy egyszer sem vett fel, hiszen éjjel nappal a kezében van. Feldúltan túrtam szanaszét álló barna tincseim közé, amik azután selyemként hullottak vissza a hátamra. Megigazítottam a
vállamon heverő táskám fülét, majd idegesen betopogtam a kedvenc kávézónk helyiségébe, ahol jól ismert barátunk, Ákos dolgozott.
- Hali. - köszöntem halkan, miközben igyekeztem némi kedvességet vinni hangnemembe, eltakarva borús hangulatomat.
- Szia csajszi. - hajolt közelebb hozzám rögvest, hogy a szokásos két puszival üdvözölhessen, amit minél előbb próbáltam lezavarni. - Biankát hol hagytad? - kérdezte nevetgélve, mire arcom azonnal lángokba borult.
- Ne is mond. - temettem arcomat a tenyerem közé, majd erősen végig simítottam orcáimon, hogy kivezessem a feszültséget onnan. - Fel se veszi a telefont.
- Egy korsó csapolt sör? - ajánlotta fel, amit mosollyal nyugtázva fogadtam el, majd utoljára megpróbálkoztam barátnőm elérésével.

- Feladom. - csúsztattam a táskám legmélyére, azután pedig akkorát kortyoltam a hideg italból, amekkorát egy lány képes a nála is nagyobb korsóból. 

- Ebben verhetetlen vagy. - mosolygott rám édesen.

- Miért ilyen üres a bár? - hagytam figyelmen kívül a kijelentését, majd hátat fordítva érdeklődtem azután, hogy miért nincs egy árva lélek sem azon a helyen, ahol hemzsegni szoktak a fiatalok.

- Kibérelték, buli lesz. - mondta, miközben éppen az egyik poharat helyezte a pult sarkába. - De nyugi, maradhatsz. - nevetett fel ismét, amiben egy cseppnyi humort sem éreztem, így csak egy gúnyos vigyorral az arcomon válaszoltam neki.

Nem vártam sokáig, hamar felkaptam magam eddigi ülőhelyemről, majd a mellékhelyiség felé sétáltam, hogy egy kissé rendbe szedhessem az arcomat. A tükörbe nézve elszörnyedtem a saját látványomtól, így előbb inkább engedtem szükségleteimnek, majd utána tértem vissza a smink igazításához. Szinte majdnem egy óráig nyugtatgattam magam a mosdóban. Legnagyobb problémámat az okozta, hogy egy darab kulcs sem volt nálam a közös lakásunkhoz, így fogalmam sem volt hol fogok az éjszaka aludni. Jobbnak véltem, ha nem rágódok ezen tovább, hiszen magától úgy sem fog megoldódni, majd később kitalálok valamit. Előkaptam a neszesszeremből a tűzvörös rúzsomat, majd finoman kentem fel a számra, amit a szempillaspirálom követett. Néhányszor beletúrtam még kicsit lelapult hajamba, majd mikor úgy láttam, hogy viszonylag elfogadható külsővel rendelkezem, megindultam vissza Ákoshoz. Hatalmas meglepetésemre, mikor kinyitottam az ajtót, egy seregnyi pasi vette körbe a teret, keresték a helyüket, és mikor végre megtalálták, az összes szempár rám szegeződött. Mindegyikük értetlenül bámulta az ajtóban dermedő alakomat, de ahelyett, hogy tovább égettem volna magam, összeszedve minden erőmet elsétáltam mellettük.

- Azt mondhattad volna, hogy a faktorosok jönnek. - szűrtem ki alig hallhatóan fogaim közül a szavakat, mire barátom arcára egy huncut mosoly ült ki.
- Mégis minek? 

- Mondjuk leléptem volna, elég volt az ilyesfajta fiúgárdából. - zavartam le, majd a kijárat felé indultam, de egy magas, barna, jól fésült hajú srác állta el az utamat, akinek egy hasonló színű pánt díszelgett a fején, mint az én ajakrúzsom. Nem találtam rá más szavakat, egyszerűen gyönyörű volt, és mivel egy hang sem jött ki a torkomon, inkább visszaültem a helyemre, és vártam, hogy odébb sétáljon. Arcom paradicsomszínű pírba borult látványától, éreztem, ahogy mindenemet elönti a forróság, szinte remegett a testem az izgalomtól. Összeszedve gondolataimat ráztam meg a fejem, majd fordultam vissza Ákoshoz, aki szerencsére észre sem vette a pillanatnyi zavaromat.
- Egy tequila-t, kérlek. - kértem a lehető leggyorsabban. - Silvert.

~ * ~

Már több mint fél órája üldögéltem újabb két fiú társaságában, akik nem rég érkeztek meg az én kérésemre. Így visszagondolva nem volt valami zseniális ötlet, hiszen gyakorlatilag ismét csak saját magammal beszélgettem. Körülbelül a harmadik tequilámat húztam le, ami savként marta végig a torkomat, de az utána következő citrom enyhítette égető ízét, amikor úgy döntöttem kissé kiszellőztetem a fejemet a friss, de annál csípősebb levegőn. Miután becsuktam magam után az ajtót, beálltam az egyik kis sarokba, majd előkaptam zsebemből az erre alkalomra tartogatott mentő eszközeimet. Jól begyakorolt módon a számhoz emeltem, majd a gyújtom segítségével meggyújtottam a mentolos cigarettámat. Mélyet szippantottam belőle, ami gondosan átjárta a tüdőmtől kezdve az elmémig, majd jól esően kifújtam azt. Füstjének furcsa alakzatán szórakoztam pár másodpercig, amit az alkohol tudatromboló hatásának tudtam be.
- Helló. - fordult vissza hozzám egy szőke hajú srác, miután féloldalról megpillantotta egyedül álló alakomat.
- Sziasztok. - köszöntöttem őket udvariasan, de próbáltam mihamarabb lerázni őket.
- Hát te honnan jöttél? - dülöngélt előttem. - Talán a mennyből? - mutatott fel a sötét égre, amit már régóta a csillagok ragyogtak körbe.
- Elég szar duma, nem gondolod? - mondtam miután egy újabb adagot fújtam ki a számból, mire csak semmit tudóan vállat vont, majd egy lépéssel közelebb jött.
- Érted a csillagokat is lehazudnám édesem. - szűrte ki a fogai között, mire akaratlanul is felnevettem, mert végül is nem volt valami ijesztő külseje, inkább mondtam volna aranyosnak.
- Értem. - mosolyogtam vissza halványan.

- Marci vagyok, a Spoon nevű zenekarból. - mutatkozott be, mire automatikusan nyújtottam volna a kezemet, de abban a pillanatban lépett mellém kínai barátom.
- Bocsi, ByTheWay-es vagyok, nem áruló. - nevettem fel, miközben megpaskoltam a mellettem dühtől forró Ya Ou vállát. - Nyugi cuki pofa. - pusziltam meg nyugtatásként, ugyanis eléggé féltékeny típus, ha hozzájuk hasonló fiúbandáról van szó. Nem igazán kedvelte őket, bár szerintem ebben csakis a konkurencia szerepe játszik.
- Elmegyünk dohányboltba, pattintós? - kérdezte a rendelésemet, mire csak kacsintottam egyet, majd útjára engedtem a két fiút. Valamilyen furcsa módon sikerült Bencét is magával rángatnia, ami elég szokatlan, hiszen ha rólam van szó nem igazán csatlakozik a társaságunkhoz. Fogalmam sincs mi baja lehet velem, semmit nem tettem ellene.
Mire az egészet lezavartuk a szőke srácnak, Marcinak és haverjainak már nyoma sem volt, egyedül a piros pántos srác álldogált némán előttem. Zavaromban inkább egy újabb cigit gyújtottam meg és vártam, hogy ő tegye meg az első lépést, ami a megfelelő kommunikációhoz szükséges.

- Ne haragudj Marci miatt. - kezdett is bele hamar mondandójába. - Eléggé kezelhetetlen ilyenkor. - vakarta meg tarkóját, ami számomra azt jelentette, hogy ő is zavarban van.

- Nincs gáz, nem volt vészes. - vallottam be az igazat neki, mire arcára különös vidámság ült ki.

- Igazából totál rád van állva. - nevetett fel, miközben előhalászott egy szálat a zsebéből. Tehát dohányzik. Még jobb. - Azóta rólad beszél mióta megérkeztünk. - folytatta, majd segítőkészen felé nyújtottam a saját tüzemet.
- Hiszen azt se tudja ki vagyok. - tört elő belőlem a felismerés, majd elnyomtam a csikket. Erre a kijelentésemre alaposan végig mérte megjelenésemet, és hosszan arcomba fújta füstjét, aminek egyesek szerint komoly jelentése van.

- Attól még bejössz neki. - mondta ki ezúttal mélységgel a hangjában.

~ * ~

- Igyunk a versenyre, és arra, hogy mindenki a maximumot fogja kihozni magából! - zengte ódáit egy bodri fejű pasas, akiben már javában ott tetézett a szeszes italok kellemes, de mégis furcsa hatása. Nem tudtam volna megmondani, hogy ki lehet ő, de hangilag a toppon volt. Egyszerre emeltem meg poharamat és szemöldökömet, amikor a képzeletbeli koccintás következett, habár fogalmam nincs engem miért vettek be a körbe, amikor egyikőjükhöz sincs egy fikarcnyi közöm se. Mindegy, legalább van társaságom.
Izgalommal követtem figyelemmel minden egyes férfi fellépő előadását, akik egymással próbáltak megmérkőzni, és saját, házi énekversenyt tartottak. Ragaszkodtak, hogy szálljak be a szavazásba is, de jobbnak véltem, ha inkább megtartom magamnak a véleményemet, így csak külső szemmel figyeltem az eseményeket. Nem sok minden történt a különös beszélgetésünk óta, egy kis időre ismételten magányomban álldogáltam. Az egészben a legkülönösebb, hogy egy pillanatra se bírtam levenni szemeimet a vöröslő fejpántos srácról, aki ugyancsak sokszor méregetett engem is, de mindketten a helyünkön maradtunk. Ez idő alatt szinte mindenki bemutatkozott a helyszínről, egy-két embert kivéve. Remek, megpróbáltam kimaradni az idei faktor választékából, de úgy látszik elkerülhetetlen, hogy a sors megismételje önmagát.
Idegesen fújtattam magam elé, amikor az órámra pillantottam, ami már hajnali kettőt mutatott, de kínai barátom és flegma társa még mindig sehol sem volt. Kezdtem belenyugodni a tudatba, hogy szó nélkül leléptek, és minden bizonnyal már otthon alusszák az igazak álmát. Nem baj, ezért még számolok vele. Ritmusosan mozgattam a lábamat a zenéből szóló ütemre, éppen a kedvenc Sam Smith számom szólt a hangfalakból. Legjobban azt kívántam, hogy a terem közepére vethessem magam és táncolhassak, de a vendégek nem biztos, hogy örültek volna neki, habár kitudja. Marci biztos értékelte volna.
- Gyere. - intett a fejével a piros pántos a kijárat felé, ahol egy sör társaságában szó nélkül követtem. Egy kis ideig hátra sem nézett, hogy megyek e utána, zsebre tett kezekkel haladt előre egy eldugott sarok felé. Kissé megrémisztett, de nem igazán foglalkoztam vele, hagytam, hogy magával vigyen. Egy nagyobb fa melletti kispadon pihent meg, helyet foglalt, majd újabb szál dohányt gyújtott meg, és jól esően szívott belőle. Némán ültem le mellé, majd vártam, hogy magyarázatot adjon. - Még a nevedet sem tudom. - nézett mélyen a szemeimbe, arcán angyali mosollyal, ami minden egyes testrészemet megmozgatta, annak ellenére, hogy nem igazán azt kaptam, amire számítottam.
- Dina. - mosolyogtam vissza rá, majd kezeimet kezdtem dörzsölgetni, amit ő is észrevett.
- Miki. - nyújtotta felém kezét, amit szemöldök ráncolva, de elfogadtam. Amint bőrünk összetapadt pár momentumra, valami rendkívüli érzés söpört végig lényemen. - Pesti vagy?
- Csak az egyetem végett költöztem ide. - tettem ölbe kezeimet, mikor sikerült ellazulnom jelenlétében.
- Szereted? - figyelte érdekes módon lábaimat, miközben párszor végig nyalt alsó ajkain, mire nekem egyre szaggatottabb levegővételek hagyták el a számat.
- Izgalmasabb életem lett azóta. - vittem némi iróniát kijelentésembe, amit minden bizonnyal ő nem érthet. - Nem rossz. - tudtam le ennyivel, és vártam következő kérdését, de nem tette meg. - Idei faktor versenyző? - kérdeztem, mire bólintott egy aprót, de még mindig nem vette le rólam szemeit. - Szóló? - vittem tovább a témát, mire felnevetett, én pedig elszégyelltem magam, mintha hatalmas butaság hagyta volna el torkomat.
- Nem, dehogyis. - rázta meg a fejét. - Haverjaimmal van egy zenekarunk. - magyarázta.
- Spoon? - mondtam, mikor eszembe jutott az egyetlen banda, amiről tudok az idei szériából eddig. - Szóval a szőke, nyomulós sráccal közeli kapcsolatban vagy.
- Igen, mondhatni. - nevettünk fel mindketten.
Hosszú órákig beszélgettünk még a padon ücsörögve, észre sem vettem, ahogy telik az idő. Rengeteg dolgot megtudtunk egymásról, olyanokat is, amiket eddig senki másnak nem mertünk bevallani. Persze nagy részben ismét az alkohol töltötte be a főszerepet, egyébként eszembe se jutott volna kinyögni ezt bárkinek is. Mindeközben eszembe jutott, hogy kulcs hiányában szállásom sincsen, így el kellett volna köszönnöm Mikitől, hogy meglepetésszerűen beállíthassak Ya Ou-hoz, ha már így itt hagyott, de ragaszkodott hozzá, hogy maradjak, és alhatok náluk.
Nem igazán tetszett az ötlet, de jelen pillanatban más megoldás nem nagyon jutott az eszembe, így kénytelen voltam elfogadni. Valamiért mégis éreztem, hogy bűnt fogok elkövetni ezzel a lépésemmel.

~ * ~

Hajnali fél négyet ütött az óra, mikor már a meleg és otthonos szobában találtam magam. A fejem zengett a benne lévő hemzsegő darazsaktól, mindenem égett, így automatikusan kezdtem el lekapkodni magamról a ruhákat. Világosságot csak az ablakon épphogy beszűrődő hangulatvilágítás fényei adtak. Ahogy ketten, zárt ajtókkal álltunk a helyiségben, egyre jobban éreztem, hogy kezd fülledt lenni a levegő. A következő pillanatban már csak a faajtó hidegét éreztem a bőrömhöz csapódni, és egy kart láttam a fülem mellett támaszkodva, aminek párja a derekamat szorította körbe. Előttem egy lihegő férfi állt, akin úgy láttam próbálta visszafogni magát, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nem állítottam le, mert nem akartam. Nem akartam, hiszen magamnak sem tudtam megálljt parancsolni. Képtelen voltam. Ujjaim önkénytelenül indultak meg pólója alatt, izzadt felsőtestén, milliméterenként fedeztem fel az előttem álló területet. Remegtem legbelülről a vágytól. Mindeközben ő sem tétlenkedett sokáig, hamar lekapta a felsőtestemet fedő fekete toppomat, majd körjáratra indult bőrömön. Meghitt volt a pillanat, amint egymáshoz tapadtunk. Minden egyes testtájunk összeért, még sem csókoltuk meg egymást. Mintha attól féltünk volna, hogy akkor teljesen kitör a káosz, pedig mindketten tudtuk, hogy közel van a tornádó, sőt. Mi vagyunk maga a tornádó. Utoljára mélyen a szemeimbe pillantott, megrázta a fejét, végig simított ujjával ajkaimon, majd vadul sajátjait tapasztotta enyéimre. Nyelveink szenvedélyes táncba kezdtek, mintha régi ismerősök volnának. Zihált levegővételek között emelte meg lábaimat, így csípője köré tekerhettem magamat. Hajába túrtam húztam még közelebb magamhoz, a legkisebb távolságot is kipréselve kettőnk közül. Fenekembe markolva cipelt az ágy felé, ahol óvatosan lerakott, majd felém kerekedett. Pillanatok alatt húzta le magáról egyetlen mozdulattal Nirvana feliratú pólóját, majd megint csak nekem szentelte teljes figyelmét. Teljes fehérneműben feküdtem alatta, míg rajta csak szürke alsónadrágja volt, amin tökéletesen lehetett látni keményedő férfiasságát. Levegőt is elfelejtettem venni ezekben a pillanatokban, próbáltam csendes maradni, és a legnagyobb örömet szerezni neki és saját magamnak is. Éreztem, hogy valami különleges lesz benne, valamiért más lesz, mint az eddigiek, de nem tudtam megmondani miért. Egyszerre volt érzéki, szenvedélyes, de mégis vad. A fellegekben, sőt a mennyben éreztem magam, amint belém hatolt. Megszűnt létezni körülöttünk a világ, csak mi ketten voltunk, és senki más. Annak ellenére, hogy részeg vagyok, biztos vagyok benne, hogy erre örökké emlékezni fogok...